A beszállítóknak csak most kezdődik a válság

A március elején tapasztalt 88 napos átlagos fizetési határidő június elejére 50 százalékkal, 132 napra nőtt – áll a követelésmenedzsmenttel foglalkozó Direktinfo Kft. három ágazatot áttekintő elemzésében. A fizetési fegyelem döbbenetes mértékű romlását a beszállítók jelentős része képtelen lesz finanszírozni – és ez még korántsem a mélypont. (ProfitLine.hu)

Az ágazatonként több tízezer számla alapján elkészített júniusi statisztikában szereplő fizetési határidő és késedelmi adatok semmi jót sem ígérnek a beszállítói oldalnak. Megdöbbentő, hogy márciushoz képest röpke két hónap alatt 50 százalékos határidő-növekedés mutatkozik. Úgy látom, hogy a válság az év elején csak meglegyintett, most viszont pofoz bennünket, de a következő időszakban jelentős számú vállalkozást padlóra is küld – jelentette ki Csatlós Csilla, a Direktinfo Kft. ügyvezetője. A felmérésben a megállapodásban rögzített fizetési határidők, a késedelmes napok száma, valamint az ezek összegéből adódó teljes finanszírozási időszakok változásait vizsgálták. A könnyűipari kereskedelemben a legrosszabb a helyzet. A késedelmes napok száma március óta több mint a duplájára, 44-ről 92 napra nőtt úgy, hogy a felek a közösen meghatározott fizetési határidőt 35 napról 52 napra tolták ki, így a tényleges kifizetés ebben az ágazatban átlagosan a 144. nap környékén történik meg. A haszongépjármű-kereskedelemben annak ellenére nőtt 81 százalékkal 85 napra a fizetési késedelem, hogy a piaci szereplők március óta a hivatalos fizetési határidőt 26 napról 18 napra szorították le. Ez azt bizonyítja, hogy recesszióban az adminisztrációs intézkedések önmagukban nem elegendők. Az építőanyag-kereskedelemben tapasztalható a legkisebb romlás, „csupán” 30 százalékkal nőtt a késedelmes napok száma. Ugyanakkor a hivatalosan elfogadott fizetési határidő itt a legmagasabb, 54 nap. A kisebb mértékű romlásnak magyarázata lehet, hogy ezt az ágazatot érte el legelőször a válság, így a hanyatlás már a lassuló szakaszba ért. Ezt bizonyítja az is, hogy a tényleges kifizetési határidő már márciusban is 121-napnál járt, júniusban pedig elérte a 153 napot. Csatlós Csilla a fizetési késedelem növekedésének okaként a recessziót és a banki finanszírozás megszűnését nevezte meg. A vásárlóerő csökkenésének hatására a beszállítói körben egyre erősebb az eladási kényszer. Ez és a bankok kivonulása a gazdaságból a beszállítói kört kényszerfinanszírozóvá tette. Az nem megoldás, hogy a végtelenségig toljuk ki a fizetési határidőt, mivel erre rámegy mindenki, kereskedő és gyártó egyaránt. Nem szabad elfelejteni, hogy minél régebbi egy kinnlevőség, annál nehezebb érvényesíteni. A behajthatatlan kinnlevőségek felhalmozódása ellen pedig egyet tanácsolhatok: a bizalmatlanság, a gyanakvás, a partnerek leinformálása és a követeléskezelés legyen egy cég mindennapos gyakorlatának része – fogalmazott az ügyvezető

Szeptember óta lejtmenetben a nemzetközi élelmiszerárak

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) kiadta legfrissebb jelentését az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatójáról, amely szerint novemberben tovább mérséklődtek az élelmiszerárak, mivel a gabonafélék kivételével az összes fontosabb alapvető élelmiszer jegyzése csökkent.
2025. 12. 05. 20:00
Megosztás:

A Bitget részvényfedezetű határidős termékei átlépték a 10 milliárd dolláros kereskedési volument, miközben a globális traderek tömegével fordulnak a tokenizált részvények felé

A világ legnagyobb Univerzális Tőzsdéje (UEX), a Bitget ma bejelentette, hogy az amerikai részvényekhez kötött határidős termékeinek kumulatív kereskedési volumene meghaladta a 10 milliárd dollárt.
2025. 12. 05. 19:30
Megosztás:

Vezetőváltásra került sor a Mol szlovákiai leányvállalatának élén

Decemberben távozik a Mol szlovákiai leányvállalata, a Slovnaf éléről a céget leghosszabb ideig vezető Világi Oszkár, akinek helyét ezzel egyidejűleg Szabó Gábor veszi át, aki eddig már több különböző vezetői funkciót is betöltött a Mol-ban - közölte az MTI pozsonyi irodájával a Slovnaft sajtószóvivője pénteken.
2025. 12. 05. 19:00
Megosztás:

Akár 5 év garanciával vásárolhatók meg a Brother új nyomtatói

Az üzleti döntéshozók számára ma már nemcsak a megbízhatóság, hanem a kiszámítható és hosszú távú költséghatékonyság a legfontosabb szempont, amikor irodai nyomtatót választanak. A Brother év végi promóciója mindkettőt biztosítja: a legújabb tintatartályos modellek akár 5 év, a mono lézer készülékek pedig 3 év gyári garanciával vásárolhatók meg, előbbiek kizárólag 2025. december 31-ig. A garancia kibővítése regisztrációhoz kötött.
2025. 12. 05. 18:30
Megosztás:

Piaci oldalazás: a Bitcoin és az Ethereum is irányt keres – meddig tarthat a bizonytalanság?

A hét eleji pánikszerű eladási hullám után – amikor a Bitcoin néhány óra alatt 91 000 dollárról 85 000 dollár közelébe zuhant –, ma már jóval nyugodtabb hangulat uralja a kriptopiacot. A nagyobb tokenek visszapattantak a mélypontokról, ugyanakkor továbbra sem sikerült egyértelmű trendet kialakítaniuk.
2025. 12. 05. 18:00
Megosztás:

Megkezdődött a Budapest-Belgrád vasútvonal magyar szakaszának tesztüzeme

A végéhez közeledik a Budapest-Belgrád vasútvonal építése, megkezdődött a magyarországi szakasz tesztüzeme - jelentette be Hegyi Zsolt a MÁV-csoport vezérigazgatója pénteken a Facebook-oldalán.
2025. 12. 05. 17:30
Megosztás:

Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák

Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. az MTI-vel pénteken.
2025. 12. 05. 17:00
Megosztás:

Átmeneti szünet a LUNA hálózatán: A Binance felfüggeszti a ki- és beutalásokat frissítés miatt

Ha LUNA-t (Terra) tartasz a Binance-en, van egy fontos hírünk: 2025. december 8-án ideiglenesen szünetelni fog a LUNA tokenek ki- és beutalása a tőzsdén. Mielőtt pánikba esnél: ez nem hiba vagy vészhelyzet, hanem egy előre tervezett lépés, amely a Terra blokklánc frissítésének zavartalan lebonyolítását szolgálja. Mutatjuk, mit érdemes tudni, és miért jó ez hosszú távon.
2025. 12. 05. 16:30
Megosztás:

Mi gátolja a roma fiatalokat a szakmai kiteljesedésben?

Továbbra is komoly hátránnyal indulnak a roma fiatalok a továbbtanulás és a munkavállalás területén – hívja fel a figyelmet az idén 15 éves HBLF-Romaster Alapítvány. A szegregátumokban élő romák olyan települési és infrastrukturális hiányosságok között nőnek fel, ahol nem adottak a tanulás alapfeltételei, így már az általános iskolát is nehézségekkel kezdik, miközben az iskolarendszernek az esetek döntő többségében nincs megfelelő eszköze a támogatásukra.
2025. 12. 05. 15:30
Megosztás:

Kukásautó-kartellt tárt fel a GVH

Újabb nagy kartellügyet zárt le a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Kukásautók és csatornatisztító járművek közbeszerzéseit egyeztették tiltott módon egyes gyártó cégek több éven keresztül.
2025. 12. 05. 15:00
Megosztás:

A Főtaxi továbbra is a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér hosszú távú partnere, míg az Uber appal támogatott szolgáltatással jelenik meg a reptéren

A Budapest Airport többfordulós, szakmai tender keretében választotta ki azokat a szolgáltatókat, akik 2025 és 2030 között biztosítják a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az érkező utasok taxis személyszállítását. A kiválasztási folyamat célja az volt, hogy olyan partnerek működjenek a repülőtéren, akik a rekordot döntő utasforgalom mellett is stabil, megbízható és magas színvonalú szolgáltatást nyújtanak.
2025. 12. 05. 14:30
Megosztás:

Novemberben is kedvezőbbek voltak a hazai üzemanyagárak a szomszédos országok átlagánál

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján Magyarországon az üzemanyagárak novemberben is kedvezőbben alakultak a szomszédos országok átlagánál.
2025. 12. 05. 14:00
Megosztás:

Szabad utat kap a szabályozott spot kriptokereskedelem Amerikában

Az amerikai szabályozók végre megnyitották az utat a spot kriptokereskedelem előtt a szövetségi felügyelet alatt működő tőzsdéken. A CFTC döntése mérföldkő az amerikai kriptopiacon: most először lehet közvetlenül, szabályozott környezetben kriptoeszközökkel kereskedni – mindez új korszakot nyithat a befektetők és intézmények számára egyaránt.
2025. 12. 05. 13:30
Megosztás:

Ipari termelési adatokat publikált a KSK - lássuk a számokat!

Ma reggel az októberi ipari termelési adatokat publikálta a KSH. 2025 októberében az ipari termelés volumene 2,7%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól.
2025. 12. 05. 13:00
Megosztás:

Kriptotárcák Rangsora: A Legnépszerűbb Megoldások 2025-ben

Kriptovalutáidat, és bármikor hozzáférhetsz, küldhetsz vagy fogadhatsz velük. A piac tele van jobbnál jobb megoldásokkal, így elsőre nem könnyű megtalálni azt az egyet, ami tényleg hozzád illik.
2025. 12. 05. 12:30
Megosztás:

Forradalmi áttörés a stabilcoinok piacán: A WSPN új megoldása lehetővé teszi vállalatoknak saját digitális valutáik kibocsátását

A stabilcoinok forradalma új szintre lép: a WSPN új, white-label infrastruktúrája lehetővé teszi, hogy akár bankok, pénzintézetek vagy fintech cégek percek alatt indítsanak saját, márkázott digitális valutát. A technológia nem csak a költségeket csökkenti, de egyszerűsíti a megfelelést és az integrációt is.
2025. 12. 05. 12:00
Megosztás:

Miért választ egyre több dolgozó elektromos kerékpárt a városi ingázáshoz?

Aki járt már hétköznap reggel autóval egy nagyobb városban, pontosan tudja, milyen érzés: araszolás, türelmetlen dudálás, drága parkolás, és persze az a bizonyos „már megint elkések” érzés.
2025. 12. 05. 11:30
Megosztás:

A japán hozamok tovább emelkedtek

A japán hozamok tovább emelkedtek: a tízéves hozam közel húszéves csúcson jár, közelítve a 2%-ot.
2025. 12. 05. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők pénteken?

Kazuo Ueda, a japán jegybank elnöke a semleges kamatszinttel kapcsolatos bizonytalanságról beszélt.
2025. 12. 05. 10:30
Megosztás:

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Pluszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2025. 12. 05. 10:00
Megosztás: